2013. január 2., szerda

Felrázó szeretet

IGEHIRDETÉS ÓÉV ESTE KISKŐRÖSÖN
 


Szedd össze magad (térjetek eszetekre), szállj magadba (eszméljetek fel) te szemérmetlen nép (arcátlan nemzet), mielőtt bekövetkezik az ítélet (a rendelés), mielőtt rátok tör az Úr izzó haragja, mielőtt rátok tör az Úr haragjának napja! Mert oly gyorsan jön az a nap, ahogyan a polyva száll! (szétszóródtok, mint a tovaszálló pelyva) Keressétek az Urat mind, akik alázatosan éltek a földön, és teljesítitek a törvényt (akik az ő ítélete szerint cselekesztek)! Törekedjetek (keressétek) az igazságra, törekedjetek az alázatra, talán (hátha) oltalmat (rejtekhelyet) találtok az Úr haragjának napján! (Zofóniás 2,1-3)

Első hallásra ijesztő mondatok ezek. Másodszorra, majd újra és újra olvasva, majd Zofóniás próféta egész könyvét elolvasva pedig nemhogy ijesztő, de megrémiszt, félelmet kelt és igen sok kérdést vet fel bennem óév esti kijelölt igehirdetési igénk.

Kezdjük azzal, hogy hatalmas kontraszt van ma este az egyes emberek viselkedése között. Míg mi itt ülünk a templomban, és visszhangzik számunkra az ÚR kemény és ítéletes szava, az utcán, a bulikban mások részegre isszák magukat, és olyat is megengednek maguknak, amit az év többi napján nem. Ennek ellenére nem nekik szól az Úr haragjának szava, hanem nekünk. Igazságos ez? Isten minket fenyeget, nem azokat, akik rászolgáltak az ítéletre. Nem olyan faramuci dolog ez, mint amikor a templomba járók fejére olvassák, hogy miért ilyen kevesen vagyunk istentiszteleten?

Aztán szöget ütött a fejembe, hogy ezt a fenyegető próféciát egy olyan korban kapta Zofóniás, és kellett továbbadnia, ami igazából egy vallási és nemzeti felemelkedési korszak volt. Jósiás király olyan vezetője volt Júdának, aki helyreállította Jahve istentiszteleti kultuszát, a templomban felolvastatta a törvényt, és megszüntette azokat a vallási kicsapongásokat, amelyek gúnyt űztek az Úrból. Ezenkívül centralizálta az istentiszteleti életet, felszámolta az áldozóhalmokat, a papságot pedig rákényszerítette arra, hogy feladatát hűen és igaz módon teljesítse. Magyarán egy reformer országvezető visszavezette népét oda, ahonnan eltévedtek és elfordultak az emberek Istentől. Akár láthatnánk is párhuzamot a mai magyar valósággal...  
       
És mégis. Az Úr kemény ítéletet mond ezek ellenére mindenkire, és azokat sem hagyja ki, akik érintettek ennek a reformnak a véghezvitelében, mert elrendelői, végrehajtói, vagy haszonélvezői voltak. Isten kemény szavai szinte marnak a szívünkbe. Felolvasom és mindannyian próbáljuk saját magunkra értelmezni, nem csupán egyes vezetőkre. Isten népe nem hallgatott a szóra, nem fogadta meg az intést, nem bízott az Úrban, nem járult Istene elé. Olyanok benne a vezérek, mint az ordító oroszlánok, a bírák, mint a pusztai farkasok: egy csontot sem hagynak reggelre. Prófétái hitványak, csalók. Papjai szentségtörők, önkényesen magyarázzák a törvényt. (3,2-4)


Mi a tanulság ebből? Az egyik talán az, hogy a felülről diktált reform, megújulás nem jelent egyet az újjászületéssel. Fontos a dolgok helyretétele rendszerszinten, de sajnos ettől még nem változik meg az emberek gondolkodása. A gondolkodás megváltozását szokta az ige megtérésnek is hívni. Hiába van tehát egy jó alapelv, hiába akarja egy vezető az új irányt Isten szerint, kereszténység szerint meghatározni, attól még semmi nem változik idebenn!!!

Ezért mondja az Úr a következő kemény szavakat: Szedd össze magad (térjetek eszetekre), szállj magadba (eszméljetek fel) te szemérmetlen nép (arcátlan nemzet)! Térj már észhez! - rázzuk meg a gyerekünket, ha eszetlenül rohan a vesztébe. Szedd össze magad! – mondjuk az önkontrollját elvesztő, önmagát, elveit föladó embernek. Szállj magadba! – mint a tékozló fiú, és gondold már végig eddigi tetteidet és következményeit. Eszmélj fel! - ébredj tudatára, hogy mi a  dolgok igazi lényege, hogy mi van a felszínes vallásosság, életcélok, mindennapok mélységében, hogy mit akar Isten a törvénnyel, a szentséggel, a Vele való kapcsolattal. Térjetek meg, mert elközelített az mennyek országa! (Ker. János) Forduljatok Isten felé, tartsatok bűnbánatot, lássátok meg, hogy nincs ott Isten az életetekben, a szavaitokban, a gondolataitokban, a döntéseitekben...

Képzeljük magunkat most Isten helyébe. Tényleg csupán izzó harag és kegyetlen leszámolás van mögötte? Nem inkább a féltő szeretet kiáltó szava? Nem inkább az a féltés, az az atyai tehetetlenség érzés van ebben az igében, hogy Istennek mennyire fáj, hogy arcátlan, arcát vesztett nép lettünk? Elvesztettük arcunkat, Isten képmás voltunkat, és összetört képmásunk szilánkjain taposva eljátsszuk a vallásosságot, és szemérmetlenül belehazudunk a tükörbe, és belehazudunk a szent csendbe, és ez most ordítva lerí és visszhangzik felújított templomunkban?

Óév éjjele közeleg, és most itt cseng a fülemben Jézus Nikodémusnak mondott szava: Újonnan kell születnetek! Nem elég a reform, a felújítás, nem elég a külsőségek megváltoztatása, nem elég a keretek újraszabása. Belső megújulásra, Istentől való újjászületésre, Isten szívünkben való megszületésére van szükségünk. Ebben az a legnehezebb, hogy végső soron nem rajtunk múlik, hogy megszületik-e bennünk Jézus. Nincs kiszolgáltatottabb érzés, mint az, amikor Isten olyat vár el tőlünk, ami nem tőlünk, hanem tőle függ. De pont ez a kiszolgáltatottság kell ahhoz, hogy megértsük végre, hogy semmi másra nincs szükségünk, csak az Úr szeretetére.

Amikor Zofóniás ezt írja: Keressétek az Urat, ti, akik teljesítitek a törvényt!, akkor a törvény mélyére ás, és ezt üzeni: ti teljesítitek a törvényt – formálisan. De most keressétek is meg benne az Urat, az ő akaratát, az ő szeretetét!

Pl.:  Én vagyok az ÚR, a Te Istened! Ne legyen más Istened! Ez ne azt jelentse, hogy Istenhez eljövök, de lekopogom, biztos úgy legyen, hanem egyedül Istenben találjam meg a bizonyosságot. Ezért mondja Luther: Isten mielőtt követel, ad, önmagát adja. Azaz szívünkbe akarja adni önmagát, bele akar születni a személyiségünkbe, új arcot, isteni képmást akar formálni újra belőlünk. Megadja a törvény teljesítéséhez a legjobb eszközt: ÖNMAGÁT. – És ezért mondja Jézus bátran és mindennél egyszerűbben a törvény összefoglalására ezt: Szeresd az Urat, teljes szívedből, lelkedből, erődből, elmédből! Légy teljesen, egészen és mindenestől az ÖVÉ.

Olyan gyakorlat lehet ez számunkra a jövőre nézve, ami segít összeszedni magunkat, segít észhez térni, magunkba szállni, feleszmélni, megérteni és befogadni Isten üzenetét és Istent magát. S bár olyan nehezen vesszük ezt észre, mert annyira le van zárva a szemünk, a gondolkodásunk, s bár Jézus ahogy a tizenkettővel, úgy velünk is rengeteget küszködik, Isten reménysége ott van ebben a bizonytalannak tűnő szócskában: talán. Hátha. Talán. Hátha terem jövőre fügefa életünk. Talán megértünk és megélünk valamit ebből. Talán oltalmat találunk az utolsó napon.

S hogy bátorításként éljük meg ezt a kemény igét és nehéz prédikációt, Zofóniás, az ítéletes próféta nevében ott van a kegyelem. Neve azt jelenti: rejtekhely. Isten elrejti az övéit, mint tyúkanyó, szárnyai alá rejti az övéit az ítélet napján. Ne félj, Sion, ne csüggedj el! Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.(3,17) Ámen.



IMA: Istenünk! Féltő szereteted oltalmába menekülnénk, mert jogosnak érezzük minden indulatodat és fájdalmadat azokért a dolgokért, amelyeket ebben az évben nélküled éltünk meg. Kihagytunk jó néhány döntésünkből, elvesztettük arcunkat, elfelejtettünk, amikor jól ment a dolgunk, és akaratodat felszínesen kerestük, amikor igazából a mélyére kellett volna ásnunk az Igének. Kérünk segíts észhez térni és ráeszmélni, hogy az életet élni, a Te élet-törvényed szerint élni csak Veled tudunk. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése