Szedd
össze magad (térjetek eszetekre), szállj magadba (eszméljetek fel) te
szemérmetlen nép (arcátlan nemzet), mielőtt bekövetkezik az ítélet (a rendelés),
mielőtt rátok tör az Úr izzó haragja, mielőtt rátok tör az Úr haragjának napja!
Mert oly gyorsan jön az a nap, ahogyan a polyva száll! (szétszóródtok, mint a
tovaszálló pelyva) Keressétek az Urat mind, akik alázatosan éltek a földön, és
teljesítitek a törvényt (akik az ő ítélete szerint cselekesztek)! Törekedjetek (keressétek)
az igazságra, törekedjetek az alázatra, talán (hátha) oltalmat (rejtekhelyet) találtok
az Úr haragjának napján! (Zofóniás 2,1-3)
Első hallásra ijesztő mondatok ezek.
Másodszorra, majd újra és újra olvasva, majd Zofóniás próféta egész könyvét
elolvasva pedig nemhogy ijesztő, de megrémiszt, félelmet kelt és igen
sok kérdést vet fel bennem óév esti kijelölt igehirdetési igénk.
Kezdjük azzal, hogy hatalmas kontraszt van ma este az egyes emberek
viselkedése között. Míg mi itt ülünk a templomban, és visszhangzik számunkra az
ÚR kemény és ítéletes szava, az utcán, a bulikban mások részegre isszák magukat,
és olyat is megengednek maguknak, amit az év többi napján nem. Ennek ellenére nem nekik szól
az Úr haragjának szava, hanem nekünk. Igazságos ez? Isten minket fenyeget,
nem azokat, akik rászolgáltak az ítéletre. Nem olyan faramuci dolog ez, mint
amikor a templomba járók fejére olvassák, hogy miért ilyen kevesen vagyunk
istentiszteleten?
Aztán szöget ütött a fejembe, hogy ezt a
fenyegető próféciát egy olyan korban kapta Zofóniás, és kellett továbbadnia,
ami igazából egy vallási és nemzeti felemelkedési korszak volt. Jósiás király
olyan vezetője volt Júdának, aki helyreállította Jahve istentiszteleti kultuszát,
a templomban felolvastatta a törvényt, és megszüntette azokat a vallási
kicsapongásokat, amelyek gúnyt űztek az Úrból. Ezenkívül centralizálta az
istentiszteleti életet, felszámolta az áldozóhalmokat, a papságot pedig
rákényszerítette arra, hogy feladatát hűen és igaz módon teljesítse. Magyarán egy reformer
országvezető visszavezette népét oda, ahonnan eltévedtek és elfordultak az
emberek Istentől. Akár láthatnánk is párhuzamot a mai magyar valósággal...
És mégis. Az Úr kemény ítéletet mond ezek
ellenére mindenkire, és azokat
sem hagyja ki, akik érintettek ennek a reformnak a véghezvitelében, mert elrendelői,
végrehajtói, vagy haszonélvezői voltak. Isten kemény szavai szinte marnak a
szívünkbe. Felolvasom és mindannyian próbáljuk saját magunkra értelmezni, nem
csupán egyes vezetőkre. Isten népe nem hallgatott a
szóra, nem fogadta meg az intést, nem bízott az Úrban, nem járult Istene elé.
Olyanok benne a vezérek, mint az ordító oroszlánok, a bírák, mint a pusztai
farkasok: egy csontot sem hagynak reggelre. Prófétái hitványak, csalók. Papjai
szentségtörők, önkényesen magyarázzák a törvényt. (3,2-4)
Mi a tanulság ebből? Az egyik
talán az, hogy a felülről diktált reform, megújulás
nem jelent egyet az újjászületéssel. Fontos a dolgok helyretétele
rendszerszinten, de sajnos ettől még nem változik meg az emberek gondolkodása.
A gondolkodás megváltozását szokta az
ige megtérésnek is hívni. Hiába
van tehát egy jó alapelv, hiába akarja egy vezető az
új irányt Isten szerint, kereszténység szerint meghatározni, attól
még semmi nem változik idebenn!!!
Ezért mondja az Úr a
következő kemény szavakat: Szedd
össze magad (térjetek eszetekre), szállj magadba (eszméljetek fel) te szemérmetlen
nép (arcátlan nemzet)! Térj már észhez! - rázzuk meg a gyerekünket, ha
eszetlenül rohan a vesztébe. Szedd össze magad! – mondjuk az önkontrollját elvesztő, önmagát,
elveit föladó embernek. Szállj magadba! – mint a tékozló fiú, és gondold már végig
eddigi tetteidet és következményeit. Eszmélj fel! - ébredj tudatára, hogy mi a dolgok igazi lényege, hogy mi van a felszínes
vallásosság, életcélok, mindennapok mélységében, hogy mit akar Isten a
törvénnyel, a szentséggel, a Vele való kapcsolattal. Térjetek
meg, mert elközelített az mennyek országa! (Ker. János) Forduljatok
Isten felé, tartsatok bűnbánatot, lássátok meg, hogy
nincs ott Isten az életetekben, a szavaitokban, a gondolataitokban, a
döntéseitekben...
Képzeljük magunkat
most Isten helyébe. Tényleg
csupán izzó harag és kegyetlen leszámolás van mögötte? Nem inkább a féltő
szeretet kiáltó szava? Nem inkább az a féltés, az
az atyai tehetetlenség
érzés van ebben az igében, hogy Istennek mennyire fáj, hogy arcátlan,
arcát vesztett nép lettünk? Elvesztettük
arcunkat, Isten képmás voltunkat, és összetört képmásunk szilánkjain taposva eljátsszuk
a vallásosságot, és szemérmetlenül belehazudunk a tükörbe, és belehazudunk a
szent csendbe, és ez most ordítva lerí és visszhangzik felújított
templomunkban?
Óév éjjele közeleg, és most
itt cseng a fülemben Jézus Nikodémusnak mondott szava: Újonnan
kell születnetek! Nem elég a reform, a
felújítás, nem elég a külsőségek megváltoztatása, nem elég a keretek
újraszabása. Belső megújulásra, Istentől való
újjászületésre, Isten szívünkben való megszületésére van szükségünk. Ebben az a
legnehezebb, hogy végső soron nem
rajtunk múlik, hogy megszületik-e bennünk Jézus. Nincs
kiszolgáltatottabb érzés, mint az, amikor Isten olyat vár el tőlünk, ami nem
tőlünk, hanem tőle függ. De pont ez a kiszolgáltatottság
kell ahhoz, hogy megértsük végre, hogy semmi másra nincs szükségünk, csak az
Úr szeretetére.
Amikor Zofóniás ezt írja: Keressétek az Urat, ti, akik
teljesítitek a törvényt!, akkor a törvény mélyére ás, és ezt üzeni: ti teljesítitek
a törvényt – formálisan. De most keressétek is
meg benne az Urat, az ő akaratát, az ő szeretetét!
Pl.: Én vagyok az ÚR, a
Te Istened! Ne legyen más Istened! Ez ne azt jelentse, hogy
Istenhez eljövök, de lekopogom, biztos úgy legyen, hanem egyedül
Istenben találjam meg a bizonyosságot. Ezért mondja Luther: Isten
mielőtt követel, ad, önmagát adja. Azaz szívünkbe akarja adni
önmagát, bele akar
születni a személyiségünkbe, új arcot, isteni képmást
akar formálni újra belőlünk. Megadja a törvény
teljesítéséhez a legjobb eszközt: ÖNMAGÁT. – És ezért mondja Jézus
bátran és mindennél egyszerűbben a törvény összefoglalására ezt: Szeresd
az Urat, teljes szívedből, lelkedből, erődből, elmédből! Légy teljesen,
egészen és mindenestől az ÖVÉ.
Olyan gyakorlat lehet ez
számunkra a jövőre nézve, ami segít összeszedni magunkat, segít észhez térni,
magunkba szállni, feleszmélni, megérteni és befogadni Isten üzenetét és Istent
magát. S bár olyan nehezen vesszük ezt észre, mert annyira le van zárva a
szemünk, a gondolkodásunk, s bár Jézus ahogy a tizenkettővel, úgy velünk is rengeteget
küszködik, Isten reménysége ott van ebben a
bizonytalannak tűnő szócskában: talán. Hátha. Talán. Hátha terem jövőre fügefa
életünk. Talán megértünk és megélünk valamit ebből. Talán oltalmat találunk az
utolsó napon.
S hogy
bátorításként éljük meg ezt a kemény igét és nehéz prédikációt, Zofóniás, az
ítéletes próféta nevében ott van a kegyelem. Neve azt jelenti: rejtekhely. Isten elrejti az övéit, mint tyúkanyó,
szárnyai alá rejti az övéit az ítélet napján. Ne félj, Sion, ne csüggedj el!
Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével,
ujjongva örül neked.(3,17) Ámen.
IMA: Istenünk! Féltő
szereteted oltalmába menekülnénk, mert jogosnak érezzük minden indulatodat és
fájdalmadat azokért a dolgokért, amelyeket ebben az évben nélküled éltünk meg.
Kihagytunk jó néhány döntésünkből, elvesztettük arcunkat, elfelejtettünk,
amikor jól ment a dolgunk, és akaratodat felszínesen kerestük, amikor igazából
a mélyére kellett volna ásnunk az Igének. Kérünk segíts észhez térni és ráeszmélni,
hogy az életet élni, a Te élet-törvényed szerint élni csak Veled tudunk. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése